Talán közülük éppen egy
Hartay Csaba: Vakuljon meg az árnyék

A Szarvasi Krónika 11. számában már bemutattuk a fiatal költő versekötetét. Most - egy év elteltével felfigyelt rá a Békés Megyei Nap kritikusa. A hetilapban megjelent kritikáját közöljük az alábbikban.

* * *

Megvallom: gyanakodva nyitottam ki Hartay Csaba versesfüzetét. Nyílt tekintetű gyermekember nézett vissza rám egy fényképről, mintha negyven év előtti magamat néztem volna; és jót derültem gyerekes - sajnos: ha jól belegondolunk, nem indokolatlan - öniróniáján. Visszafelé lapoztam, és a hátsó belső borítón A Szarvasi Krónika Kiskönyvtára szerkesztőjének sorait olvastam. Ami szerint "A Szarvasi Krónika Alapítvány alapfeladata a Szarvasi Krónika, az évente egy alkalommal megjelenő periodika megjelentetése. E feladatának teljesítése mellett is megerősödött annyira, hogy egy újabb feladatot vállal: kiadja azokat a munkákat, amelyek valamilyen szállal a régióhoz kötődnek. Ez a kötődés a megjelentetés egyetlen tartalmi feltétele. A másik feltétel az érték."

Előre lapoztam, és felfedeztem, hogy Hrabal címét kölcsönvéve (A gyöngéd barbár) Sárándi József írt előszót a kötethez. Egyetértő fejbólintások közepette olvastam végig az elöl járó szavakat - sajnálom, hogy terjedelmi okokból nem tudom idézni egyetlen passzusát sem a strófákra tördelt bevezetőnek. Olyan igazságokat mond ki, amiket már egyszer ki kellett mondani valakinek, költőnek.
No, most már ideje közelítenem Hartay Csaba költészetéhez. Még egy közbevetést kell azonban tennem. "Három nemzedék" címmel írtam egy jegyzetet, 1993. április 19-én jelent meg a Békés Megyei Hírlapban; azt fejtegettem benne, hogy politikai korszakváltáskor a harmadik nemzedékből lesz festő, költő, zenész, építész (az első nemzedék politizál, a második reál szakmát választ.) Így fejeztem be akkor; ".. vagy az egyre ellehetetlenülőbb világban valahol, talán közülünk éppen egy, készül is már a nemzet príma klasszisának jövendő megnyilatkozására? - Nos: az első megállapítás, amit a kötet végigolvasása után tettem, az volt, hogy Hartay Csaba közülük való.

Példái nincsenek, nincs szüksége példákra (Ady után szabadon). Tizenévesen saját hangján szólal meg, sajátos, fanyar látásmóddal tündöklő, igazi költői képekben. Néhány költeménye túlírt, érződik valami az automatikus írásmódból; dehát az életkori sajátosság (is lehet). Még nem tudja, hogy a gondos, szűkszavú költő (mint mentora: Sárándi) általában 999 szót mellőz a pontos ezredikért. Ő csak fölnyitja a zsilipet, és hagyja, hogy zúduljanak a képes beszéd hangjai. Néhány költeményben tetten érhető az eksztatikus révület, ami a tollát vezeti és mintha nem volna képes húzni az írásaiból. Majd megtanulja.

Megtanul Hartay Csaba mindent, amit egy költőnek tudnia kell: ösztöne van hozzá (tehetségesnek is mondjuk). Csak ebben az egyre ellehetetlenülőbb világban ne álljon be elefántcsont-kereskedőnek. Vagy ha be is áll, előbb ajándékozzon meg bennünket a rimbaud-i életmű akármilyen kicsi másával.
Hogy legyen végre ennek a poszt-kádári kornak saját érvényességű költője. Az alkalmat Hartay Csaba köszönje meg (még egyszer) a Szarvasi Krónika Kiskönyvtára jószemű szerkesztőjének, aki lehetővé tette, hogy a friss izgalmakat hordozó kötet a kellő időben lásson napvilágot.

Kovács György