In memoriam
Varga László
(1929-1996)

Minden ember életének homokórája lepereg egyszer. Úgy tartják a hitben élők, hogy csak Isten a tudója, meddig élünk, míg mások a sors könyvében leírva tudják, amit előre senki nem olvashat el. Tudomásul veszi értelmünk - de nehezen fogadja el szívünk -, hogy aki egyszer megszületik, annak el kell mennie egyszer. A közben lévő idő az élet! Értjük a megváltoztathatatlant, mégsem vígasztalnak igazán Arany János örökszép sorai, ahogy a véget megénekelte: "Hullajtja levelét az idő vén fája..." Minden gyászhír egy-egy hulló levélről tudósít.

1996. december 21-én 67 éves korában váratlanul elhunyt Varga László tanár. Szerető szülők egyetlen fiaként Szegeden született 1929. augusztus 27-én. Iskolai tanulmányait Szarvason végezte. A Vajda Péter Gimnáziumban érettségizett 1947-ben. Tanulmányait a Szarvasi Luther Tanítónőképzőben folytatta, ahol 1948-ban szerzett tanítói oklevelet. Eredetileg villamos-, vagy gépészmérnök akart lenni, mégis a pedagógus pályát választotta élethivatásul.

Első munkahelye Orosházán volt, majd a Járási Tanács megalakulásakor ő lett az első művelődésügyi osztályvezető 1950. szeptember 1. napjától. Ezt a funkciót 1956. nyaráig töltötte be, közben katonáskodott három éven át. Önként vált meg beosztásától, rövid ideig a Szarvasi I. Sz. Iskolában tanított, majd a III. Sz. Tanyai Körzeti Iskola igazgatója lett.

Kétszer töltötte be Szarvas tanácselnöki funkcióját. Először 1964. március 1-től 1966. június 30. napjáig. Jelentős szerepe volt Szarvas várossá nyilvánításának előkészítésében, mégsem ő lett a város tanácselnöke, mert érdemeinek elismerése mellett, lemondásra kényszerült. A Szarvasi I. Sz. Iskola igazgatója lett. Másodszor 1970. január 1-től 1973. május 1. napjáig töltötte be a városi tanácselnök funkcióját. Ezt követően a Szarvasi II. Sz. Iskola tanára, egészen 1989-ben történt nyugdíjazásáig. Nehezen vált meg pályájától, - nyugdíjasként - a Szarvasi Szakmunkásképzőben is tanított.

Egy színes életpálya ért véget! Vállalkozó szellemű, határozott egyéniség volt, aki nem riadt meg a legnagyobb nehézségektől sem. Nevéhez fűződik a városi infrastruktúra korszerűsítése, az ivóvíz és a szennyvízhálózat továbbfejlesztése. Szeretett volna a városba állami ipart telepíteni, de ezt a város szövetkezeti területté nyilvánítása meghiúsította. Tervei között szerepelt üdülőkörzet kialakítása, dédelgette a fürdővárossá fejlesztés gondolatát, ami tulajdonképpen Gyulán valósult meg. Tervezte új tanácsháza építését, hogy az Árpád Szálló visszakaphassa eredeti funkcióját. Sok álmának nem kedvezett az idő!

Mint oly sok embernek, Neki is volt hobbyja. Fiatal korában az elektromosság, majd később a motorozás, ami kapcsolódott természetszeretetéhez, a kiránduláshoz, természetjáráshoz. Átalakított motorjával szerzett néhány meglepetést, amikor a gyorsnak mondott járművek mellett elhúzott 140-nel kis lemezvillás 125-ös Csepeljével. Idősebb korában a vadászat nemes sportjának hódolt. A halála előtti napon is vadászott kedélyesen vadásztársaival, akkor senki nem gondolhatta, hogy ez az utolsó találkozás.

Feleségének hosszas súlyos betegsége és elvesztése nagyon megviselte, nem volt többé igazán a régi. Nagy szeretettel beszélt fiáról és nevelt leányáról, akiket nagyon szeretett.

Halálával egy ízig-vérig patrióta, egy közéleti ember távozott közülünk, aki több jelentős elismerés tulajdonosa volt. Legutóbb 1996-ban kapta meg a "Szarvas városért" kitüntető elismerést. Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára 1997. január 03-án a Szarvasi Evangélikus Ó-temetőben nyugvó felesége mellé. Legyen békés pihenésük, nyugodjék békében!

Molnár László