Dr. Lentvorszki Anna
Nemzetiségek együttélése Szarvason

Bevezetés

A föld lakosságának több mint 17 százaléka kisebbségi sorban él. Európa minden ötödik polgára valamelyik kisebbséghez tartozik. Minden európai ország alkotmánya tartalmazza az egyenlőség elvét. A jövő Európájának egyik fő kérdése, hogy megvalósítható-e egy toleráns, szolidáris, a gyengébbek, így a kisebbségek jogait tiszteletben tartó együttélés. Ez nemcsak a kisebbség, hanem a többség ügye is. Az első lépés ezen az úton a kölcsönös megismerés, az előítéletek felváltása az igazsággal.

Magyarországon több szilárd kisebbségi kulturális közösség él, amelyek mind képesek és törekszenek is a fennmaradásra. Békés megye a magyar többség, és a négy klasszikus értelmezésű nemzetiség (román, szlovák, német, szerb) és több kisebb-nagyobb létszámú etnikum együttélésének színtere már több mint két és fél évszázada.

Szarvason két és fél évszázada él együtt három nemzethez tartozó népcsoport. Kezdetben a betelepítéskor a szlovákság alkotta a többséget, a kisebbségeket pedig a magyarok és a cigányok. Az arányok és státuszok később változtak meg. E három népcsoport alkotja manapság Szarvas multikulturáját. E három népcsoport állandó, szoros kapcsolatban élt. Éppen ezért sajátosan szarvasi a szlovákság, a cigányság és a magyarság kultúrája is.

A legfeltűnőbb a nyelvi keveredés. A cigányok szókincsében a magyar eredetű szavakon kívül található néhány szlovák (tót) szó. A magyarok és szlovákok szókincskeveredése pedig tipikus. Erre egy jellemző, tréfás mondat: "Id'eme na kergát vízállás megtekintuvaty."

A másik integrációs jelenség a három népcsoport keveredése házasságok révén. Nem ritka a szlovák-magyar, szlovák-cigány, cigány-magyar házasságkötés Ez jellemzi Szarvas kultúráját , amely sajátosan magyar, de ugyanakkor szlovák, de érezhető a roma hatás is. Ettől más és gazdagabb Szarvas multikulturális helyzete, mint egy egynyelvű közösségé.

Békés megyei körkép

1722-ben Harruckern János György báró a főhadbizottság helyettes vezetője kapta a megyét királyi adományként. Harruckern valóságos újratelepítő munkát végzett, nagyrészt német, román és szlovák népességből. Csaba, Szarvas, Komlós lakossága nagy többségében szlovák, míg a megyeszékhely, Gyula három városrészből építkezett magyar, román és német népességgel. Ezen közösségek egy-egy csoportja még a mai napig is Békés megyében él, így a szlovákság egy része is Szarvason .

Míg a román és szerb nemzetiség szinte csak megyénkre jellemző, a német közösségek kulturális központjai, nagyobb egységei megyénken kívülre esnek. Az ország szlovák nemzetiségének nagy része viszont megyénkben él. A megyénkben élő románok, szlovákok, szerbek és németek szívesen tartózkodnak itt, hiszen nemzetiségi létük, tudatuk, nyelvük, szűkebb értelemben vett kultúrájuk megmaradását biztosított-nak látják.

A következő táblázat és diagram alapján összehasonlíthatjuk a nemzetiségi csoportok létszámát az akkor becsült országos összlétszámmal. (1980. Forrás: Kocsis K., Kovács Z.)

A diagram szemléletesebben ábrázolja a nemzetiségüket, az anyanyelvüket vállalókat és az országos létszámot.

Látható, hogy a román nemzetiség csaknem teljes számban Békés megyében él, a szlovákságnak pedig majdnem fele. (A legújabb becslések szerint a szlovák nemzetiség 75 százaléka megyénkben él.) Viszont a magyarországi cigányságnak 10 százaléka sem élt Békés megyében a vizsgált időpontban. A változásokat később tanulmányozhatjuk.

Ittlétüknek, kultúrájuk ápolásának biztosítékai a megyében működő nemzeti-ségi oktatási intézmények. Az óvodák, óvodai csoportok száma egyre növekvő, az általános iskolák főleg a román és szlovák nyelv képzésére specializálódtak. (Gyula, Szarvas, Méhkerék, Tótkomlós, Telekgerendás, stb.) Megyénkben középfokon oktatás mind román (Gyula), mind szlovák (Békéscsaba) nyelven folyik.

Megyénk mindkét pedagógusképző intézményében Békéscsabán és Szarvason is folyik román és szlovák nemzetiségi óvodapedagógus és tanítóképzés.

A szlovákság és cigányság letelepedése

A magyarországi szlovákok számának alakulása

Az államalapítás kora már meghatározta a magyarok életkapcsolatát a Kárpát-medencében. Ez a hely a népvándorlás korától a népek, kultúrák, nyelvek jellegzetes találkozási helye volt. A beérkező magyarok szórványos szláv lakosságra telepedett, és így e két nép kapcsolata, keveredése máris elkezdődött. I. István ezt a körülményt természetesnek vette, és pozitívumként kezelte: " Mert az egynyelvű ország gyenge és esendő" - hangoztatta.

Azóta a magyar-szlovák etnikai határ gyakran módosult. A magyarság kezdeti terjeszkedését a törökök megjelenése állította meg. A háborúskodás, a vérveszteség a szlovák nyelvhatár előrenyomulásának kedvezett. A magyar lakosság eltűnt ezekben a szlovák falvakban. Ennek nyoma a református vallás a Morva folyó mentén. A régi helységnevek is a magyar lakosság ottlétét tanúsítják.

A török birodalom átalakította az ország demográfiai arculatát. Megyényi területek néptelenedtek el a déli és középső országrészekben.

A törökök kiűzése után a folyó- és patakvölgyekben felduzzadó szlovák lakosság egyre délebbre tolta az etnikai határt, de a meginduló vándormozgalom után egyre távolabbi vidékekre is eljutottak. Vagy szervezett földesúri telepítések, vagy önállóan szerveződött kisebb-nagyobb csoportok útnak indulása során jutottak el a még alig lakott vagy teljesen lakatlan megművelhető területek felé a szlovák nemzetiségű parasztok és kézművesek. Bevándorlásukkal megváltozott az állam etnikai - nemzetiségi térképe. A mai magyarországi nemzetiségek nagy része ettől a korszaktól számítja megtelepedését. Az ősi lakóhelyüktől messze elkerülő, önálló szigeteket alkotó népcsoportok sorsának alakulása több tényezőtől függött.

Különösen nagymértékű volt a telepítés a Habsburg birodalom alatt a XVI. század végén és a XVII. század elején. A kisebb telepes csoportok előbb utóbb beleolvadtak a környező lakosságba. A XV. századból származó adat szerint Szarvas kicsiny kun település volt 65 lakossal, de a pusztító török áradat elsöpörte e kis létszámú lakosságot is. Előnyös földrajzi helyzete miatt azonban hamarosan ismét benépesült. A megye egyik legfontosabb útvonalának átkelőhelye volt itt (és ma is az), ahol a törökök hidat építettek hajdanán. A város az árvízveszély miatt a környék legmagasabb pontjára települt.

A török hódoltságot és a Rákóczi szabadságharcot követően a lakatlan térségben be kellett indítani az életet, a termelést, amihez munkaerőre volt szükség. E törekvések révén Szarvast 1722 - ben középfelvidéki szlovák jobbágyokkal telepítették be. Ezzel elkezdődött Szarvas újjátelepítése és dinamikus fejlődésének története.

A török kiűzése után néptelen pusztaság maradt hátra. 1719-ben alig kétezer lakosról van tudomásunk. Harruckern János György (1664-1742) neve szorosan kötődik Szarvas város történetéhez. Adományul kapta Békés megye nagy részét, így a szinte lakatlan Szarvast is. Felhívására 1722-ben érkeztek Szarvasra az első telepesek, főként evangélikus szlovákok a Felvidékről, akiket különböző gazdasági kedvezményekkel, vallásszabadsággal édesgetett ide. A lakosság száma 1732-ben 400, 1773-ban 5095 volt. A 18-19. század zárt életformája a szlovákság nyelvének megtartását eredményezte. A magyar környezetben elszigetelten álló egynyelvű községek szlovák jellege is tartósan fennmaradhatott .

Gyorsan elmagyarosodtak viszont azoknak a településeknek a lakói, akik az új lakóhelyre magyarokkal együtt érkeztek, és azonos vallásúak voltak. Az ilyen nyelvszigetek nem kaptak nyelvi utánpótlást, és hamarosan kisebbségbe kerültek, majd integrálódtak. Akadnak persze kivételek, mint Mezőberény, ahol a szlovákok a magyarok és németek mellett napjainkig meg tudtak maradni.

A szlovák anyanyelvűek számának alakulása:

1990-re a magyarországi összlakosság mintegy 0,12 % a szlovák nemzetiségű, aki vállalta is anyanyelvét. Megfigyelhető a nagyütemű csökkenés. Ez 1960-ban megáll. Ezt a nemzetiségi iskolák beindítása követte, ami a szlovákság státuszának, kultúrájának elismerését jelentette. 1960 után már nem olyan nagyarányú a csökkenés, hiszen már kevesebben is voltak.

A következő számadatok a Szarvason élő szlovák lakosság létszámának alakulását tükrözi.

A Szlovákiába áttelepülők száma 3 459

1960 899

A megye helységei is nagyobb részt, így Szarvas is, már 1910-ben elvesztették szlovák többségüket, lakosságuk nagyobb hányada már akkor magyar anyanyelvűnek vallotta magát.

Összefoglalva:

A 17-18. században az akkor túlnépesedett Észak-Magyarországról délebbre költözött szlovákság betelepült megyénkbe, így Szarvasra is, és ettől az időponttól kezdve kötődik össze az együtt élő nemzetek nyelve, kultúrája, lettek egy közösséggé.

A bevándorlók magukkal hozták nemzetiségi kultúrájukat, amely az idő folyamán integrálódott, asszimilálódott, de még sokáig őrizték nemzetiségi jellegüket. Az etnokulturális folyamat hasonló más szlovák nemzetiség által lakott településhez. A többségi nemzet vonzása nemegyszer a kisebbségi kultúra asszimilációjához vezetett. A szlovák és cigány közösségek maguk is hozzájárultak saját kultúrájuk megújulásához, vagy a teljes elhaláshoz. Szarvas nemzetiségi kultúráját az utóbbi nem fenyegeti.

Szarvas ma a magyarországi szlovákság egyik legkarakteresebb település-típusa, szinte modell értékű az úgynevezett alföldi mezőváros vagy mezővárosi jellegű település.

A nyelvi és kulturális értékváltozás folyamata követhető Szarvason. A szlovák közösséget összetartó erő Nobik Erzsébet tiszteletes köré csoportosuló gyülekezetben, a Mótyan Tibor által vezetett Szlovák Önkormányzatban, a Csasztvan család szlovák hagyományőrző tevékenységében, valamint a Szarvasi Szlovák Iskola és Kollégium életében tevékenykedő pedagógusok és tanulók munkája során.

A cigányság történetéből

Valószínű, hogy a cigányok a XVIII. század közepe táján jelentek meg Szarvason és környékén. (Domán, 1984.) Ezt tanúsítja az a tény, hogy már 1761-ben kemény uradalmi rendeletet hoztak ellenük. Ez kimondta: "a Czigányok egyik helységből másikba ne kóboroljanak, házról-házra koldulni s kéregetni ne járjanak, hanem mesterséget folytassanak vagy mezei munkát..." (Idézi Domán Imre). Ez annál inkább szükséges volt, mert a vármegyében már éltek kovácsmunkát végző cigányok. A későbbi rendelkezések szelídebb hangúak voltak. 1773-ban a vármegye a cigányokat "hogy azon vad és ravasz erkölcseiktől meggátoltassa", a gazdák, vagy iparosok mellé rendeli. 1774-ben egy újabb rendelkezés a tiszttartók kötelességévé teszi, hogy a cigányokról minden évben a vármegyének "relációt tegyenek".

1775-ben kimondják, hogy "a fiatal cigányokat mindaddig nem szabad összeesketni, míg ki nem mutatják, hogy mint béresek vagy gazdák földművelést vagy ipart űznek, vagy olyan keresetük van, amelyen magukat, feleségüket és gyermekeiket becsületesen eltarthatják." (u.o.) Tessedik szerint a vármegye által 1777-ben hozott rendelet hasznos módszereket indítványoz a cigányok polgárosítására, amelyben előírták: "a Czigány Nemzet eddig megtartott szokásainak kigyökereztetésével jóra hozattathassák..." Az indítvány megparancsolja a cigánygyermekek szolgálatra kényszerítését. (1783)

A cigánygyermekek iskoláztatását ingyenessé teszik a rendeletek. A legsúlyosabb döntés, hogy a cigánygyermekeket el kell venni a cigány szülőktől, és négyéves koruktól "jó keresztény" polgári, vagy paraszti családba kell elhelyezni és nevelni őket. A nevelőszülőknek fizetnek.

Tessediknek a cigányokról alkotott véleménye később sem változott meg. A következőket írja (idézi Domán 10. o.): "Amíg ezen emberfajtának megengedik, hogy fényes nappal házaljon, hogy ajtókat, zárakat, lakatokat fürkésszen, kolduljon, mindenféle mesterkedéssel zsebeket nyisson, pecsétnyomókat véssen, hegedűvel, cimbalommal meg hárfával a falu előkelőinek házánál névnapi szerencsekívánatokat komponáljon és cincogjon, addig ez az emberfaj nem javul meg. És ez Szarvason 1807-ben így van. Miféle szerencse lehet az, amit egy derék becsületes embernek neve napján, vagy újévkor egy csapat feslett cigány kívánhat? Inkább fordítva. A becsületes embernek, ahol és ahogyan tudja, át kell alakítania a cigányt dolgos, tevékeny, derék emberré." (Tessedik Sámuel: An das ungarische Publikum. Fordította: Dr. Nádor Jenő. Kézirat 68.o.) A mai vélemény alig változott.

A XIX. században a cigány bevándorlók újabb kultúrát hoztak a Balkánról. Az 1855-ös romániai cigány rabszolga-felszabadítás után újabb csoportok érkeztek Magyarországra. Nyelvjárásukra hatással volt a hosszú romániai tartózkodás. Ez a cigány nyelv úgynevezett oláh- vagy kolompárcigány változat. (Oláh cigányok még a századunk első évtizedeiben is érkeztek Magyarországra.)

A századfordulón új helyzet következik a cigányok életébe: az üldöztetés és diszkrimináció. A rendeletek igyekeznek a cigányok vándoréletét korlátozni, megszüntetni, illetve őket munkába állítani, mesterségre és mezőgazdasági munkára szorítani, de mindez nem sok eredményt hozott. Tessedik is így fogalmazott: "Nem kellene-e a magyar közösségnek oly sok körözött rendelet után egy egyértelműen hozott határidőre komolyan megfogni a dolgot, s ezt az állam terhére, kárára és szégyenére szolgáló csavargófajt végre a köznek hasznára, csatorna-, híd-, zsilipépítésnél, vízszabályozásnál alkalmazni, és ezáltal az emberi társadalom hasznos tagjává fogadni."

Az erőszakos munkába kényszerítés, a letelepítés nem járt nagy sikerrel. Hiszen ahelyett, hogy segítséget kaptak volna a letelepedésükhöz, az 1829. évi rendelkezés még sújtotta is őket, mert cigányházanként két ezüst forintot kellett fizetniük a közös kasszába, amelyet alku szerint le is dolgozhattak a közmunkában.

Az 1830. évi rendelet Szarvason csak a "Cigányvárosba, Betlehembe" engedte letelepedésüket. Ez a terület azonban ártér volt. Néhány putri, több sátor és ekhós szekér adott helyet a 100-120 főnek. E tartózkodási hely átengedését is hamar megbánták, mert alig 25 év után sor került a betlehemi résznek és Szarvas egész északi részének ármentesítésére. 1855-ben fejezték be a Hármas-Körös bal partján Endrődtől Szarvasig húzódó 18 km hosszúságú úgynevezett betlehemi gát építését.

Szarvas 1893-ban Békés vármegye legnagyobb cigánylakta községe volt. A cigányakosok szám így alakult Békés megye településein:

Szarvas 421 fő
Békéscsaba 307 fő
Békés 238 fő
Battonya 225 fő
Tótkomlós 169 fő
Szeghalom 167 fő
Gyula 164 fő
Orosháza 159 fő
Endrőd 150 fő
Elek 104 fő
Vésztő 102 fő

A Békés megyei cigányok száma

                          1833         %         1978         %         1984         %
Békés                 3.817       1,07       9.000       2,1       9.896       2,31
Magyarország     64.948      1,08      325.000    3,04     380.000   3,56

A szarvasi cigányok vándorlásuk során két keleti megyére terjedő kört tettek meg közel egy év alatt. Két-három hónapi szarvasi tartózkodás után felkerekedett 15-20 ekhós kocsi és elindultak a kisebbik vándorúton. Ezüstszőlők mellett a Balczó-halomig, ahol kevés időt töltöttek, majd Mezőberény, Körösladány, Gyoma és újra Szarvas volt az útvonaluk. A hosszabb vándorút: Szarvas-Békéscsaba-Mezőberény-Körösladány-Mezőtúr-Szarvas.

Előfordult, hogy két törzs két különböző irányba indult, s ahol össze-találkoztak, onnan együtt folytatták az utat. A szarvasi telep ilyenkor sem maradt üresen. Ide a nyugati községekből, Öcsödről, Kunszentmártonból érkeztek vándor cigányok rövid időre.

Míg a szlovák nemzetiségű lakosok számaránya rohamos csökkenését figyelhettük meg az előbb, most a cigánylakosok számának növekedése észlelhető a diagramról. Ez az arány jellemző Szarvas lakosságának nemzetiségi összetételére is.

Napjainkban Szarvason 72-73 cigánycsaládban 480-500 fő él a város egész területén szétszóródva.

A nemzetiségi kultúra megőrzése
(Anyanyelv - kultúra - közösség)

Minden nemzetiségi közösség - amely kiszakadt anya-etnikumából - további élete már egy más nyelvű, nagyobb közösség, nagy nemzet közepében zajlik, kultúrája most már a kisebbségi lét sajátos törvényszerűségei között alakul és változik. A szlovák nemzeti közösség nem került túlságosan messze anyanemzetétől, így kapcsolattartásuk az eredeti kulturális zónával megmaradt. Funkcionálnak azok a közvetítő csatornák, amelyek az anyanemzetben zajló tudati kulturális jelenségek elemeit eljuttatják a kisebbségi létformában élő közösséghez. A roma közösség esetében ilyen helyzetről nem beszélhetünk.

Egy-egy nemzetiségi-etnikai közösség kultúrájának legfontosabb összetevője azonban mégis az, ha a kisebbségi csoportok belülről, saját erejükből képesek megújulni. Egy idő után egyre erőteljesebb lesz az őket körülvevő környezet kultúrájának befolyása. E folyamat során kétnyelvű kultúrává alakul.

A nyelv maga is a kultúra része, nyelvi és kulturális viselkedés egyik megjelenési formája. A szellemi kultúra nagyobb része csak a nyelven keresztül létezhet, és a közösség vagy az egyén nyelvi viselkedésén keresztül funkcionálhat. A nyelv a nemzetiségi kultúra fennmaradásának egyik legfontosabb eszköze. Tehát nem kisebb feladatot vállal a mai kisebbségi nyelvoktatás, mint a nemzetiségi kultúra fennmaradásának biztosítását. A szarvasi szlovák kultúra sok minden régit, ősit megőrzött, amely tipikusan a szarvasi szlovák nemzetiségi kultúra fogalmát jelenti.

A hagyományos kultúra a nemzetiségi közösség és az anyanyelvi kultúra kapcsolatának legerősebb láncszeme, amely a nemzetiségi identitásnak a hordozója.

A duális (kettős tartalmú és kétnyelvű) kulturális rendszerek a népi és szakrális kultúra területén funkcionáltak. A két-többnyelvűség kezdettől fogva különböző nyelvi és tartalmi struktúrákban él, s elemei eltérő társadalmi, hierarchikus vagy demokratikus közösségi kapcsolatok, a közösség pszichikai, etikai hatására formálódtak.

Kisebbségi nyelvi környezet Szarvason

A kisebbségi közösségek - a mai értelmezés szerint - ideális helyzetben kétnyelvűek. Otthon a nemzetiségi nyelvet, családon kívül a többség nyelvét beszélik. A szarvasi két kisebbségi közösség sajátosan különböző nyelvi kultúrát mutat. A roma családok saját csoportjuk nyelvét, a lovárit beszélik. A kisgyermekek valóban anyanyelvként sajátítják el, hiszen értelmük nyiladozásáig csak ezt a nyelvet hallják és beszélik. Náluk a társadalomba való beilleszkedés követeli a többségi nyelv megtanulását.
A szlovák kisebbségi csoportok családjai otthon, kevés kivétellel, már nem beszélik nyelvüket. Az újszülött anyanyelve már magyar lesz. A nemzetiségi nyelvet sokan már csak az óvodában, iskolában ismerik meg. Az ilyen gyermeknek más a kapcsolata a nemzetiségi nyelvhez. Nem érzi anyanyelvének, csak a szülők kívánságának tesznek eleget, és mint második nyelvet tanulják a szlovákot. Itt játszanak nagy szerepet a kisebbségi nyelvek oktatási intézményei. Vannak szlovák nemzetiségi családok, amelyek már ezt a lehetőséget sem adják meg gyermeküknek. A teljes asszimilálódást jelölik ki gyermekük számára.

A nemzetiségi kultúrák megőrzésének alapvető színhelye a család. Ez az elmélet napjainkban csak részben érvényesül. A szlovák kisebbségi közösségnél meghatározó a család szerepe abban, hogy a nemzetiségi intézmények felé orientálja gyermekét, mert a család már a legalapvetőbb kulturális alapokat sem képes biztosítani. Így egy szélesebb közösségre, intézményes keretre, a kultúra kollektív közegére van szükség.

Más a helyzet a roma közösségekben. Mivel tudatában vannak, hogy intézményes rendszer nem segíti gyermekeik kisebbségi kultúrájának fejlődését, maga a család vállalja fel a maga hagyományaihoz híven. A cigányok saját nyelvi kulturális identitászavarát, illetve a cigány öntudat statisztikai gyengülését tükrözi az, hogy az 1980-as népszámlálás idején mindössze 27.915 fő vallotta magát cigány anyanyelvűnek, az akkor kb. 340 ezer fős hazai cigány népességből csupán 1,8 százalékuk (6404 fő) vallotta magát cigány nemzetiségűnek.

A többnemzetiségű kultúra helyes értelmezésével és támogatásával megakadályozható az egyén elidegenedése, a közösségek szétesése, a kisebbségi kultúra felbomlása. Nem multikulturális egy új kultúra , amelyből a kisebbség kiszorult. Olyan ez a közösség mint egy bérház, amely a lakókat ugyan külön tartja egymástól, ahol mindenki ismer mindenkit, és ahol a szomszédok a napi szokásainkból való minden eltérést észrevesznek, és minden látogatónkat megfigyel. Ez a kultúra magába olvasztja a széteső kultúrákból menekülőket, amely újabb rétegződést eredményez.

Egy virágzó kulturális csoport hatással van az egyén boldogulására, mert hozzájárul azonosságtudatának erősödéséhez. A kultúra határozza meg az identitást. A kultúra olyan tényező, amely az egyéni szabadságnak tartalmat és formát ad. A multikulturalizmus egész eszméje tehát arra való, hogy a közösségeket segítse saját különálló kultúrájuk fenntartásában. Megköveteli, hogy a különböző csoportok tagjai becsüljék és értékeljék társadalmunk más kultúráját is; elvárja a társadalmat alkotó közösségektől az egymás iránti toleranciát; megköveteli, hogy az egyénnek joga legyen kilépni saját kulturális csoportjából vagy elutasítani azt.

Minden kultúra fiatalsága nevelkedjen saját csoportja kultúrájában, ha szülei így kívánják, de az ország összes kultúrájának történetét és hagyományait ismerjék, becsüljék. A különböző kulturális csoportok szokásait és gyakorlatait - a tolerancia határain belül el kell ismerni. Viseletüket hordhassák, közösségük törvényeit betarthassák.

Ekkor valóra válik Kossuth Lajos álma : " Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között ! Íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom ! Íme egy mosolygó jövő valamennyiönk számára. "

A Giliji Együttes