Dr. Müller Ferenc - Váradi László
Földhasznosítás és talajjavítás halastógazdálkodással

A szarvasi tógazdálkodás múltja

Tessedik Sámuel még nem ismerhette a haltenyésztést és az ebben rejlő lehetőségeket, de teljes tudatával és erejével a szikes talajok javítására, a terméseredmények növelésére és a táj gazdagabbá, szebbé tétele érdekében tevékenykedett.

A csökkent termelékenységű talajok hasznosítására, a talajminőség javítására a halastó gazdálkodás is jól bevált módszer.

Herman Ottó több, mint 100 éve megírta, a régi halbőséget hazánkban a tógazdasági haltenyésztés elterjedésével, tógazdaságok építésével lehet visszaállítani. Különösen nagy jelentőségű, hogy az Alföld alacsony termelékenységű talajai halastó gazdálkodásra kiválóan alkalmasak és jövedelmezően úgy hasznosíthatók, hogy a talaj minősége, szerkezete is javul. A javulást az oldható só kilúgozása, tápanyagban gazdag iszap lerakodósa eredményezi. Az első "sziki" halastavak létesítése - javítási és jövedelmező hasznosításának céljából - az első világháború után indult meg, és a 60-as években már elterjedten működtek halastavak szikes területeken.

Szalay Mihály - a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet alapítója és a magyarországi halászati kutatások újrateremtője - az ország területeit, természetes vizeit járó kutató az 1950-51-es években egy olyan tájat keresett, amely vízrendszerekben gazdag, és bővelkedik azokban a talajtípusokban, amelyek mezőgazdasági hasznosítása gondot okoz.

Így esett a választása az első hazai halászati kutatások helyszíneként Szarvas-Békésszentandrás határára, ahol rendelkezésre álltak mindazon adottságok, lehetőségek, melyeket a haltenyésztési kutatások helyszínére megálmodott, úgymint:
- a Körösök gazdag, duzzasztóval rendelkező természetes vízrendszere;
- a halastavak feltöltéséhez szükséges jó minőségű, akkor még az ipari szennyeződéstől mentes táplálóvíz;
- a rossz talajminőségú területek (amelyekhez hasonló több tízezer hektár található az Alföldön);
- Tessedik Sámuel halhatatlan eredményei, amelyek a mezőgazdasági kutatások, fejlesztések alapjait megteremtették Szarvason.

Szalay Mihály és munkatársai az alföldi kötött, rossz szerkezetű, gyenge termőképességű területekre egy komplex hasznosítási rendszert - vizesforgót - dolgoztak ki. Ez a gazdálkodási forma a monokultúrás tógazdasággal szemben változatosabb, jövedelmezőbb hármas hasznosítást jelent, amely az egymástól teljesen eltérő kultúrák biológiai kölcsönhatására épül.

A szarvasi "vizesforgó", mint a talajjavítás új módszere, a vetésforgószerűen váltott kultúrák technológiája. A halastó termőképessége, a tófenék talajának minősége, szerkezete folyamatosan javul. A vizesforgó hármas hasznosítást jelent, melyet az alábbiakban mutatunk be:

I. Halas-kacsás szakasz: kettős hústermelés

Az elöregedett rizstelepen, őslegelőn, más szántóföldi kultúrára alig használható területeken megépítésre kerülő halastavakon 4-5 éven keresztül polikultúrás - ponty és növényevő halak - haltermelést folytatunk. A vízben lebegő rákokon és a talajban lévő iszapállatokon kívül, az abrakot fogyasztó ponty mellé a halastavakba új halfajok kerülnek. Így a tó magasabbrendű vízinövényeit elpusztító és ezátal a ponty életterét növelő fehér amurok, a kizárólag fitoplanktonnal táplálkozó fehér busák és a fito-, valamint zooplanktont egyaránt fogyasztó pettyes busák kihelyezésével, kétszer-háromszor nagyobb természtes hozam is elérhető.

A haltermeléssel párhuzamosan a halastavakon minden különösebb beruházás nélkül pecsenyekacsát is tartunk és nevelünk. A 2-3 hetes edzőnevelés után a pecsenyekacsákat a nagy tavakon, szabad ég alatt, a víz tükrén, vagy a fákkal betelepített - szigeteken tartjuk. A tavakon töltött 4-5 hetes időtartam alatt a kacsák ürülékének lebomlása révén alacsonyabbrendű növények és állatok gazdag világa az állatok életközössége alakul ki a tó vizében, ami a tavak természetes hozamának további növelését eredményezi.

A halak, valamint a kacsák tartása révén nemcsak a tó vize, hanem annak a talaja is jelentősen javul, tápanyagban gazdagabbá válik. A halak - elsősorban a ponty és a pettyes busa - a tófenék túrása révén és a több éven keresztül lerakódott, öntözővíz által hozott kolloidok, és a jól trágyázott tófenéken elszaporodó iszapállatkák járatai folytán, a korábbi szerkezetnélküli talaj morzsalékosabbá, jobb szerkezetűvé válik.

II. Száraz szakasz

A tófenék lecsapolása 4-5 éves hasznosítás után megteremti a lehetőséget az azt megelőzően eredménytelen növénytermesztés számára. A tó lecsapolása azért szükséges, hogy az intenzív haltermelés után a tófenék higiéniás állapota, valamint oxigénháztartása megjavuljon.
A tófenéken a többször és többszörösen kipróbált növényfajok közül különösen a pillangós fajták adtak jó termést, elsősorban a lucerna és vöröshere, illetve ezek keverékei és különböző poliherék.
A száraz szakasz alatt a pillangós növények termesztésével a talaj termékenységét, szerkezetét tovább javítjuk. A lucerna és vöröshere 2-3 éves termelésével megteremtjük a harmadik szakaszban következő rizstermesztés alapjait.

III. Rizstermesztés

Az előző két szakaszban a talaj termékenységét és termőerejét jelentősen megnöveltük. Az így felgyülemlett tápanyagkészlet magas szintjét leggazdaságosabban a tófenéki rizstermesztéssel hasznosíthatjuk. A rizstermesztési szakasz 3 évig tart.

A tófenéki rizstermesztés során olyan rizsfajta kinemesítésére is sor került, amely kiválóan bírja a tófenéki viszonyokat, rövid tenyészidejű, kíváló minőségű, bő termést ad. A rizstermesztés időszakában a tófenék tápanyagkészlete jelentősen csökken, de 3-4 év után újra megkezdődik a trágyázási szakasz.

A rizstermesztési szakasz első évében egyáltalán nem, és a későbbi években is csak 50 %-os a műtrágya, valamint növényvédőszer felhasználás, a más területen végzett rizstermesztési technológiához képest.

A hazai halászati kutatások - amelynek nemzetközileg elismert bázisa a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet - nagy múltra tekintenek vissza. Azok nemcsak a hazai haltermelés fellendítéséhez járultak hozzá, de nemzetközileg is elismert és világszerte ma is alkalmazott eredményeket hoztak létre a pontyszaporítási-, ivadéknevelési- és szervestrágyázott tavakban történő haltermelési technológiák fejlesztése során. A hazai technológiafejlesztés bizton támaszkodhatott az egyes tudományterületeken folyó elméleti kutatásokra, azok közül is elsősorban a hidrobiológia és a genetika, illetve tenyésztés területén végzett, nemzetközileg is elismert kutatómunkára. Az újat kereső szakemberek törekvéseinek eredményeképpen új, termelékenyebb és jobb minőségű pontyfajták kerültek köztenyésztésbe, új fajok (pl. kínai növényevő halak) honosításával bővült a polikultúrában rejlő lehetőségek kihasználása, illetve az olcsóbb halak piaci választéka. Az elmúlt évtizedekben tovább tökéletesedtek a hagyományos tógazdasági technológiák is. A korszerű takarmányozási, halegészségügyi és műszaki eljárások alkalmazásának eredményeképpen nőtt a termelés biztonsága, gazdaságossága. A kutatás-fejlesztés eredményeinek köszönhetően szuperintenzív, illetve iparszerű haltermelő gazdaságok épültek, amelyek lehetővé teszik hazai geotermikus erőforrásaink halas hasznosítását.

A hazai halászat innovációs készségét, a kutató-fejlesztő munka eredményességét tükrözik azok a Magyarországon kidolgozott és világviszonylatban is figyelmet keltő halastavi technológiák (integrált halastavi kacsanevelés, kommunális szennyvizek halastavi hasznosítása, tófenéki váltógazdálkodás), amelyek a hulladék szerves anyagok tavi hasznosításán, a szerves anyag visszaforgatáson alapultak, és amelyek korukat megelőzve megfeleltek a később megfogalmazott fenntarthatóság kritériumainak.
A hazai kutatómunka sikerességét, illetve a magyar halászat kutató-fejlesztő szakembereinek nemzetközi elismertségét jól jellemzi az a tény, hogy Magyarország a fejlődő országok édesvízi halászatfejlesztési programjaiban számottevő tényezővé vált. Szinte nincs a világon olyan édesvízi haltenyésztést folytató ország, amely vagy magyarországi oktatási programok, vagy magyar szakemberek helyszíni munkája révén ne került volna kapcsolatba Magyarországgal, ne hasznosította volna a hazánkban kidolgozott módszereket.

A HAKI földterületeinek hasznosítása

Az 1975 és 1980 között végrehajtott FAO fejlesztési program az intézet kísérleti telepeinek fejlesztéséhez is hozzájárult. Az intézet központjában kistavakból álló, összesen 24 ha vízfelületű, korszerű kísérleti tórendszer jött létre, és japán szakértő javaslatai alapján, egy angolna nevelő tórendszer is felépült. A halkeltetők fejlesztésének új útjait keresve 1984-ben egy konténer modulokból álló, napenergiával fűtött halkeltető épült az iskolaföldi területen, a Magyar Hajó- és Darugyárral folytatott együtt-működés keretében. Újabb nagy-szabású tóépítések indultak ezen a területen 1988-ban, amikor a Világbank által támogatott program keretében összesen 12 hektár vízfelületű új, korszerű tóegység létesült Iskolaföldön.

A hetvenes és nyolcvanas években a HAKI kísérleti üzeme nemcsak a technológiai kísérletek üzemi hátterét biztosította, de jelentős mennyiségű halivadékot, piaci halat, kacsát és rizst állított elő. Az intézet saját nemesítésű pontyhibridjeit, kacsa- és rizsfajtáit széles körben és megelégedéssel termelték a mezőgazdasági üzemek.
A kilencvenes évek elején a drasztikus támogatáscsökkentés, a gazdálkodási lehetőségek beszűkítése, az anyagi és strukturális bizonytalanság következtében az agrárkutató intézetek kritikus helyzetbe kerültek.

A HAKI a kutatási és a termelési értékek megőrzését figyelembevéve, szerkezetátalakítási programot hajtott végre. A nem kizárólag kutatást szolgáló létesítményeket, így az iskolaföldi és a horvátpusztai tórendszereket is bérbeadta az intézet korábbi dolgozóiból alakult gazdasági társaságoknak. Az új vállalkozások rendkívüli nehézségek között kezdték meg tevékenységüket, hiszen a telepek műszaki állapota és felszereltsége - a korábbi időszak nehézségei miatt - gyenge volt. Tőke nem állt rendelkezésre, a hitelfelvétel meglehetősen korlátozott volt. Az intézet lehetőségeihez mérten segítette az induló vállalkozásokat és némelyikkel kutatási-fejlesztési szerződést kötött. Az iskolaföldi terület mára már újra hatékonyan működik. A bérlő Szarvasi Halas Kft. az eredményes haltermelés mellett nagy szakértelemmel végzi a génbank fenntartástés az AGRO-AQUA Kft. is méltó folytatója az évtizedes tógazdasági tradicióknak.

A HAKI korábbi kísérleti üzemének többi egységét is, mint például a kacsatelepet, a tápüzemet, az építőüzemet is növekvő eredményeséggel üzemelteti a Szarvasi Kacsafarm Kft., a Haltáp Kft. és az INNOFLEX Kft. Sajnos a horvátpusztai telep egy részét üzemeltető, többségi olasz tulajdonban lévő UNITTICA Kft. nem tudott megerősödni az elmúlt években, és e terület hatékony üzemeltetésének megoldása további feladatokat jelent. A norvég-magyar vegyesvállalati formában életképtelen intenzív halnevelő telep privatizálás után az ország egyik legsikeresebb melegvizes afrikai harcsa nevelő üzemévé vált, évente 200 tonna afrikai harcsát állít elő és értékesít.

A HAKI és az új gazdasági társaságok, a HAKI szervezetében évtizedek alatt létrejött nemzetközileg is elismert szellemi kapacitás és komplex létesítményrendszer összehangolt működése, az értékes emberi és szakmai kapcsolatok megőrzése érdekében, az elmúlt évben AKVAPARK néven egyesületet hozott létre. Az egyesülethez csatlakozott a HAKI korábbi dolgozóiból alakult, napraforgó olajat gyártó Szarvasi Növényolaj Bt., laboratóriumi szolgáltatásokat végző AQUA-Copy Bt. és az Arborétum Vadásztársaság.

Az intézet az AKVAPARK egyes tagvállalataival közös kutatási-fejlesztési programokat is végrehajt, amelyek közül kiemelkedő a Szarvasi Halas Kft-vel Iskolaföldön, izraeli együttműködéssel végzett program, amelynek célja újszerű víztakarékos és környezetbarát tavi haltermelő rendszer kialakítása. A program a Térségi Területfejlesztési Alaphoz benyújtott pályázaton 5 millió Ft-ot nyert a program részét képező beruházás támogatásához. Az AKVAPARK az önkormányzattal együtt, amerikai segítséggel, készített olyan pályázatot, amelynek célja nemzetközi öko-technológiai kutatási-fejlesztési, oktatási és referencia központ létrehozása.