Dr. Szilvássy László: Történelmi Mozaik II.
1825-1918
(Öntözési Kutató Intézet,Szarvas, 1996)

"... aki megfigyeli, hogy az emberek érzéseit és nézeteit milyen erősen befolyásolják a körülmények, aki megfigyeli miként válnak a bűnök erénnyé, a paradoxonok axiómává, csak az olvassa helyesen a történelmet. " (Macaulay)

Egy évvel a szerző városunk történetét összefoglaló munkája első részének megjelenése után máris kezünkbe vehetjük a Történelmi Mozaik második kötetét, mely Szarvas történetét a reformkortól az első világháború végéig foglalja össze.

Az áttekintett közel 100 év eseményekben igen gazdag, ezen idő alatt omlott össze fokozatosan a feudalizmus rendszere, indult meg a polgári átalakulás, s bontakoztak ki a kapitalista viszonyok.
A mű az első kötet nélkül is kerek egész, mivel a szerző a fejezetek nagy részét az előzmények rövid ismertetésével vezeti be.

A szerző otthonosan mozog a korabeli Szarvason, jól ismeri az eseményeket, azok mozgatórugóit, a szarvasi embert; s tájékozott a régi szarvasi utcákon, épületekben.

A korábbiakhoz képest testesebb kötet (160 oldal) szerkezete jól áttekinthető, elsősorban szakágazatonként (mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, oktatás, egészségügy stb.) tagolt, de ezzel párhuzamosan a fejezetek az időrendet is követik: a reformkorszak, a polgári demokratikus forradalom és szabadságharc, az elnyomatás kora, a dualizmus kora, Szarvas az első világháború alatt.

A mű nyelvezete könnyed, olvasmányos, néha kissé patetikus, szemlélete tárgyilagos.

A címlapot a város 1850-ből származó címere díszíti. A kötetet jól válogatott, gazdag képanyag egészíti ki, a már ismert archív fotókon túlmenően figyelemre méltó a Gáspár malomról készült kép (melyben azonban már nem a Vasipari öntödéje van), valamint a korszak vége jelentősebb személyiségeinek (s nem csak a viriliseknek) arcképei.

A munka nem mentes néhány kisebb pontatlanságtól. Pl. a szerző a kisebb-nagyobb tavak említésekor a legnagyobbat a Jókai, Damjanich és Bethlen utcák háromszögére teszi. E meghatározásból azonban a terület helye nem állapítható meg, mivel a megnevezett utcák nem képeznek háromszöget. (Egy jelentős nagyságú mélyfekvésű terület volt és részben ma is megvan a Rákóczi utcai bútorraktár telke végén, illetőleg a környező telekvégeken, mely vízzel borított területként a régi térképeken is fel van tüntetve.)

Hasonlóan problematikus a 65. oldalon az az utalás, mely szerint az un. Siritsár-féle ház a Jókai utca északi részén volt, mivel ezen utca kelet-nyugati irányú.

A szerző tévesen említi a tanyasorok között a Cifra és a Roszík sort. Különbséget kell tenni a tanyasorok elnevezése (pl. Csipkár sor, Bakulya sor) és a dülők megnevezése (Cifra dülő, Roszik dülő) között. Ez utóbbiak a szántóföldet, a táblákat jelölték, utalva a legnagyobb földtulajdonos nevére. (A Cifra dülőn öt Czifra-Tóth földtulajdonos volt.)

A szerző tájékozott a városra vonatkozó irodalomban, a megjelölt forrásmunkák felölelik a korszakra vonatkozó valamennyi fontosabb művet. Tévesen jelöli ugyanakkor az 1936-os Cimtár és Útmutató szerzőjeként az előszót író Biki Nagy Imre főjegyzőt. A város történetére vonatkozó irodalomból kiemeli a szerző Hellebranth János jegyzőnek 1822-ben kiadott értekezését, melyről megállapítja, hogy Hellebranth munkáját hiteles adatok sokaságával támasztotta alá. E megállapítással szemben Zsilinszky 1872-ben csak a mű tévedéseire utal, Nádor 1922-ben nem hivatkozik e műre, illetőleg 1962-ben Hellebranth jószándékú ferdítését említi, Maday szerint pedig e "kis füzetecske arra is alig méltó, hogy téves megállapításaitól hemzsegő soraival vitatkozzunk". A forrásművek között egyébként a szerző sem sorolja fel e munkát.

Végül egy hibás évszám: Petőfi nem 1848, hanem 1849. július 4-én járt Szarvason.

A kötet az egyházak, illetőleg társadalmi és gazdasági szervek, valamint magánszemélyek tiszteletre méltó anyagi támogatásával jelent meg az Öntözési Kutató Intézet kiadásában. A nyomtatás szép tipográfiával, jó minőségű papíron Kis Istvánné csabacsüdi nyomdájában készült.

A szerző a Történelmi Mozaik két kötetével hatalmas munkát végzett, az alapvetően a gazdag irodalomra épülő mű arányos, a legfontosabb események megfelelő súlyt kapnak, jól követhetőek az okozati összefüggések, s külön figyelmet érdemel a kötetet színessé tevő, eddig kevéssé ismert részletesemények, adatok ismertetése.

Csak a múlt elemzése útján juthatunk el a jelen igazi, pontos ismeretéhez. E népszerű, ismeretterjesztő munka alkalmas feladatainak betöltésére, a város történetének ismerete alapját képezi a lokálpatriotizmus és az identitástudat fejlődésének.

Jó szívvel ajánlom a kötetet a város közönségének, Friedrich Schlegel német író bölcsességével: Eddig még mindenki megtalálta a régiekben, amire szüksége volt, vagy amit óhajtott; kiváltképpen önmagát.

Dr. Molitorisz Pál