Kto som ja?

Volakde hustie hory hucia,
Slnce sa za skaly skováva -
Hej, tie hory sa za mna mucia,
V nich tem vetor mna oplakáva.

V starych slovenskych cintorínach
Starí slováci spia spokojne -
Casto ma zvykli tam spomínat,
Hej, známy som im, vedia o mne!

1961

Ki vagyok ?

Valahol sűrű erdők zúgnak,
Vad sziklák mögé búvik a nap,
Hej azok a fák értem búgnak,
Bennük az a szél engem sirat!

Vén szlovák temetőkertekben
Vén tótok feküsznek nyugodtan,
De sokszor emlegetnek engem,
Hej ismernek jól, tudnak rólam!

1971

Emléktúra húsvéti tájban
-Nagyrét -

Ahol valaha tanya állott.
Búzamező hajlik a szélben.
Keresek régi rokonságot,
Emlékeiket megidézem.

Édesanyám és két nővére
Húsz éve nyugosznak a földben.
Már moha nőtt a sír kövére,
Alatta várnak dermedt csöndben.

Ennyi maradt a viszontlátás,
És ennyi lett az ősi birtok.
Sírkeretben a virágágyás,
Arasszal kimért horizontok.

A tulipánok meghajolnak,
Nárciszoknak teszik a szépet.
Alattuk véghetetlen holtak
Álmodnak vissza földi létet.

Régi vecierkák, zabíjackák
Emléke él porló szívekben,
S a Tranoscius pesnickáját
Nem tudja senki ma se szebben.

Nemcsak ők tűntek el örökre,
Velük süllyedt el szép világunk.
Mit századok gyűjtöttek össze,
Nyelvünk, szokásunk, hagyományunk.

A co novo na Kisszénási?
Már csak szélvihar zúg rá választ.
Tanyák helyett csak pusztát látni,
Mindent mi szép volt, kiölt ez a század.

1992. IV. 20.

A co novo na Kisszénási

Rodicia mi uz zomreli,
Aj sestra za nima odisla.
Mily sálas nás zrúcany,
Ne pocujem ich uz viac nikda.

A co novo na Kisszénási,
Darmo by som sa dovedúvav.
Pod zemou sa seci Slováci,
Meno im smutny vetor fúkav.

Lem Slovensko ich oplakáva,
Skapali mu vierny synovia.
Aj najkrajsia rec starodávna,
Ostatnim mohikánom zostáv som ja.

No és mi újság Kisszénáson
- Melis Györgynek, aki földim volt a szarvasi tanyavilágban -

Szegény szülőim rég meghaltak,
Nővérem is elment utánuk.
Tanyánkba csákányok haraptak,
Nem szól már hozzám néma szájuk.

No és mi újság Kisszénáson,
Már mindhiába tudakolnám,
Minden tót már a másvilágon,
Nevüket zúgja nyári orkán.

Csak Szlovákhon siratja őket,
Hű fiai, vajh, hova lettek.
S a nyelv, mely őrzött múlt időket,
Utolsó mohikánná lettek.

.1992. VI. 17.

Búcsú Szarvastól
- Utolsó találkozásom Ruzicskay Györggyel -

Hátranézel és már nem látod
Szülővárosod templomtornyát.
Úgy hull reád az elmúlásod,
mint égből összetört lajtorjád.

Üdvösséged hiába várod,
Nem találod sem földön égen.
Rajtad veszett az ősi átok,
Gyarló esendő földi léten.

S a Bolza, Mittrovsky kastélyok
Timpanonja mint Szentháromság.
Egymásba hulló ősi célok,
Égi béke, földi mennyország.

Hol tort ültek az onogurok,
Mielőtt magyarokká lettek,
A Szarvashalmon szláv utódok,
Lutheri szentegyházat tettek.

Szeretve tisztelt idős mester
Falképe áldón mosolyog rád.
Alkonypírba mártott ecsettel,
Zokogja, Felföld, Isten hozzád.

Seci sme horce zaplakali,
Seci sme na kraj vodi sadli.
Rodnú zem, zivot zanahali,
Z neba do zármútku opadli.

A Holt-Körösök holt vidékén,
Körmöm kaparja minden ősöm.
Hogy adják vissza vesztett békém,
Míg emlékük hűséggel őrzöm.

Szarvas, 1992. VIII. 16.