Réthy István
Mozaikképek a Szarvasi Római Katolikus Egyházközség történetéből

A kezdetek

Ha a mai utazó autóval, vagy vonattal végigszáguld az Alföldön, nehezen képzeli el ezt a vidéket a török hódoltság állapotában. Apró falvakkal volt teleszórva az Alföld, így Szarvas környéke sem hasonlított a mostani települési rendszerre. Sok kis falu őrizte a nép álmát, amelyet fel-fel vert a háborús veszedelem, mikor a kicsiny templomok tornyaiban félreverték a harangokat. Aztán elnémultak a harangok, szpáhi kopjákon véres fejek hirdették a hódító könyörtelen fölényét. Elnéptelenedett az Alföld. Voltak kunyhókban élő emberek, akik elkerülték a nyomorúságos elhurcolást, akik az ingoványos folyókanyarulatokban tengették életüket.

Aztán a török is elment. Kiűzték. A pusztára a Rákóczi -szabadságharc után új népeket hozatott az új földesúr. Szarvas is megalakult. De míg a régi, kicsiny faluk népe katolikus volt, a nagy pusztulás után az újítók hitében élők lakták ezt a földet. Voltak ugyan katolikusok is az uradalom szolgálatában, s bevándorló iparosok, de azoknak nem adatott meg az az öröm, hogy saját hitük szerint magasztalhassák a fölséges Istent. Így értelmezték a vallásszabadságot azok, akik többen voltak. A XVIII. század vége felé azonban a Kalapos Király (II. József) törvényt hozott, türelmi rendeletet. A tolerancia nevében aztán Szarvason is vettek egy kis házat a katolikusok számára, a mai Jókai utcában, ahol templomocskát csináltak, s hajlékot a papnak. Ez 1788-ban volt.

Ahol imádságra kulcsolódnak a kezek, ott mindjárt a jövő képe bontakozik a lelkekben, s ez magával hozza, hogy a jövő ígéreteit, a gyermekeket pallérozni kell, így a második évben már iskola is nyílik. Betűvetés, számolás és a keresztény élet bölcsességének elemeire tanította a kicsinyeket a kántortanító a jószágigazgató által vásárolt házban.

Az első pap Lajos János volt, tudós ember, Csabáról került Szarvasra. Sok könyvet hozott, még ma is dísze a plébánia könyvtárának mindazon akkori mű, mely műveltségét tanúsítja. Megélhetését a "vallás-alap"-ból biztosították, és a földesúr is adott két sessió földet. A hívek szegények voltak és kevesen, ekkor még csak 60-an. A szétszóratásban pedig még 41. Nagy esemény volt ez az 1788. esztendő a szarvasi katolikusoknak, nem kellett Békésszentandrásra átmenni, itt helyben végezhették el a húsvéti gyónásukat, s itt énekelhették az ő annyira szeretett húsvéti énekeiket.

A gyarapodás évszázada

Az idő könyörtelen, s nem lehet megalkudni vele. A régi pap meghalt, majd újak jöttek, de hosszabb ideig csak Szarka György maradt, mindössze 27 esztendeig irányította gyarapodó híveit az örök haza felé. 1802-t írtak akkor, mikor Szarka György Szarvasra került. A népe szegény volt, csak 18 házaspárnak volt saját háza, 33-nak nem. Gondok közé került az új plébános: az iskola 1802-ben leégett, a tanító elment Szarvasról, s 23 iskolás korú gyerek iskola nélkül maradt.

Az ő plébánossága alatt épült az új iskola, és épült az új templom. 1807 június 22-én kezdtek hozzá az új templom építéséhez, és 1812-ben készült el. A templomot a kegyuraság építette, a ma is ékeskedő Szent Klára képet a kegyuraság hozta Olaszországból, akinek képviselője ezidőtájt gróf Bolza Péter volt. A templom felszentelése nagy ünnepélyességgel történt, ezen részt vett a kegyuraság részéről gróf Bolza József és neje Batthyány Antónia.

Iskola, templom már állt, de a papnak még nem volt méltó hajléka. Ezért ugyancsak a kegyuraság építtette 1825-ben a plébániát. Ezt később a szükségnek megfelelően bővítették, s így nyerte el a mai formáját.

Az idő kereke tovább gördítette az események lomha járását, s Szarvason ismét új arcokra sütött a ragyogó nap. Mikor Szarka plébános nyugalomba vonult, 1829-ben, már 687 hívő élt a plébánia területén. Majd újra néhány évtized, és már 1146. Árva, Zólyom megyéből jöttek, de a születések száma is igen jelentős volt. 1841-ben 60, 1842-ben 76, katolikusok gyermek született. Mivel a katolikusok szegények voltak, ezért, meg talán más szempontokból is, nem voltak vegyes házasságok. A korabeli nyilvántartásból kitűnik, hogy minden hívő elvégezte húsvéti gyónását, és áldozáshoz járult.
1843-ban jött Szarvasra Lonovics Ferenc, aki 38 éven át volt itt plébános. A 38 évbe sok minden belefért: a templom, az iskola felújítása is. Ez időben kapta az Egyházközség a kákai és halásztelki temetőt. Az adományozók feszületeket állítottak bennük. Majd 1864-ben a Bolza család kriptát építtetett.

Ebben az időben azonban súlyos megpróbáltatást szenvedett - több vármegyéhez hasonlóan - Békés vármegye népe is. 1863-ban az aszály miatt éhínség fenyegette a lakosságot. Az egykori krónikás - a plébános - így ír erről: "Örökre emlékezetes lesz ez az Alföld előtt, mert 12 megye érezte ennek súlyát, az aszály miatt még a földbe vetett magot sem termette meg a határ... Szarvas is bizottmányt hozott létre, s a rászorulóknak levest és kenyeret osztottak naponta... A levesevő szegények többen voltak 1600-nál." Még egy ilyen ínséges esztendő volt 1868-ban.

Ha templomunk mellett elmegyünk, egy szépen formázott kereszten akad meg a tekintetünk. Mindig találunk alatta virágot, a hála apró jele gyanánt. Ezt 1879-ben gr. Mittrovszky Vladimir és a plébános készíttették.

Lonovics plébános örömmel nézhette hívei gyarapodását, míg 1842-ben 1043 katolikus élt Szarvason, 1860-ban már 2850. 1855-ben például 160 születés volt. A nagy szaporodás szükségessé tette a második iskoláról való gondoskodást. A község, mivel az evangélikusoknak építendő iskola költségeihez hozzájárult, ezt az adózók arányában kérték a katolikusok is. A plébános, hogy az egyházközséget maga mögé szervezze, egyháztanácsot hozott létre. Néhány név: Bárány, Tassi, Medveczki, Leéb, Korbuly, Izsák, Pokormándi, kiknek aláírása a községhez szóló beadványokon szerepel. Az építési segélyt megkapták, és épülni kezdett az új iskola. A gyűjtés folyt, s ettől kezdve az iskola fenntartására indult meg az egyházközösségi adózás, ami alól a kegyúr sem vonta ki magát.
Lonovics plébános utolsó ténykedése a templom melletti ún. Mittrovszky-kereszt megáldása volt.
Új plébános, új gondok. Még szinte el sem foglalta helyét Dinya János, már a templomkertért kellett megküzdenie. Történt, hogy a vármegye megengedte a köves utat építő vállalkozónak, hogy onnan vegyen homokot, ahol talál. Valaki "jól értesülten" informálta, hogy van a templomkert fái alatt jócskán. Erre kidobálták a fákat, s termelték a homokot. Hiába tiltakozott a plébános és a kegyúr, hiába. Végül aztán döntöttek az ügyben, a vállalkozónak a gödröket be kellett temetni, a fákat vissza kellett rakatni, és az iskolának 400 forintot kellett fizetni.

1884-ben Kondoros új templomot kapott, és 1892-ben önálló lett. Itt szólni kell mégarról, hogy sok helyen van feljegyezve a krónikás írásaiban, hogy hányszor és hányszor osztottak ruhát, cipőt és egyéb ajándékokat a szegényeknek. Különösen a karácsonyi ünnepek kapcsán. Ez azután szokás lett minden évben, különösen a millennium évében, 1896-ban.

Az 1900-as esztendőben Kondoros elcsatolása ellenére is volt 2400 hívő, sokan messze laktak az iskolától, új iskola kellett. Szirmai plébános elhatározta, hogy iskolát épít. Magánosok, a püspök és a község adományaiból fel is épült a Szék utcában, ami később Szent László utca lett, ma Partizán út.
Szirmai plébános figyelmét nem kerülte el az ún. agrár-szocializmus jelentkezése. Ez Szarvast sem kerülte el. 1901-ben aggodalmát fejezte ki, nem a szociális reformok, hanem amiatt, hogy a vezetők céljuk elérésében nem az anyagi javítást, hanem a hitetlenség terjesztését és az egyháztól való elidegenedést tartották mindig a legsürgősebbnek. Aggodalmát az idő igazolni látszott.

Szirmai a 4. iskola építésére is gondolt, de ez jóval később valósult meg. A világháború után 1927-29-ig 29 éven át volt szarvasi plébános. Utóda Fetzer József még tovább, 1915-től 1962-ig.

A legendás Fetzer József

Amikor Fetzer József plébános elfoglalta a helyét, már dúlt az első világháború. Nem készült vallásszociológiai felmérés, de talán nem is fog készülni már, hogy mennyit ártott, rombolt a háborúval kapcsolatos rengeteg pusztítás és pusztulás. A plébános legfőbb gondja volt, hogy a lelket tartsa a népben, és lehetősége szerint támogassa a nélkülözőket. A rászorulóknak a templomkert és a temetők érett fáit adta, hogy a tüzelőínségen enyhítsen, a Népszövetségi Otthonban pedig ruhaosztást szerveztek. A nélkülözés és az indulatok szítása siettette a forradalmi események bekövetkeztét, 1919. január 16-át.

Kunfi Zsigmond feloszlatta az iskolaszékeket, a tanítókat szakszervezetbe kényszerítette, és előkészületeket tett a vallásoktatás eltörlésére. Az Egyházközség dicséretére válik, hogy március 16-án az Ipartestület Árucsarnokában nagygyűlésen foglalt állást ezen törekvések ellen.

Március 21. a proletárdiktatúra kikiáltása. Elvették a lelkészi, kántori, egyházi javadalmakat és a templomkertet. A plébános által összehívott gyűlésen a hívek lelkesen kitartottak, és kimondták, hogy az egyházközséget fenntartják, ha minden kiadást adományokból kell is fedezni. Ez nagy vigasztalásul szolgált.

Majd idegen csapatok - románok - foglalták el a községet, ez újabb mepróbáltatásokat jelentett. 1920. március 2-án ismét magyar zászlót lengetett a szél a szarvasi katolikus templom tornyán. Megkezdődött a rendteremtés.

Ha belépünk a templomba, és körülnézünk, minden berendezési tárgy, miseruha és a toronyban megszólaló harang egy-egy jótevő szíves adományozását hirdeti. Engedtessék meg, hogy név szerint ne soroljam fel őket. Sokan vannak. Ha szép a templom és ékes, az nem az egyház gazdagságát, hanem híveinek szeretetét hirdeti. Így szólalhattak meg az elvitt harangok helyére beszerzett újak, melyeknek árát egy jótevő a plébánosnak adott húsvéti selyemtojásba rejtve adta át.

A Szirmai plébános által megálmodott iskola megvalósítása aktuálissá vált. Amit a háború megakadályozott, most a csonka egyházmegye szegénységéből mégis létrehozták a buzgó lelkek. Megépült az egyházközösség emeletes iskolája. Fenntartására üzlethelyiségeket létesítettek, és ezek béréből tartották fenn. 1932-ben a szegény tanulók számára megnyílt a Szent József-konyha is.

Úgy mutatkozott, hogy a háború borzalmai után a nép élni akarása és Istenbe vetett hite kibontakozást hozott. Megalakultak az ifjúsági egyletek. Az egyházközség a Mikolay- házat megvásárolta, és ott megalapította a "Szent István" Otthont, helyet biztosítva a templomon kívüli vallásos jellegű kulturális eseményeknek. Megalakultak a hitbuzgalmi egyesületek is. Az 1938-i Eucharisztikus Kongresszuson is részt vett az egyházközösségünkből egy 140 tagú zarándokcsoport. Alighogy elmúlt a csodálatos, gazdag jubileumi év, máris sötét színekben köszöntött Európára a következő esztendő. Az egyházközség még nem érzett ebből semmit, de a messzebblátók már aggodalommal tekintettek a jövő felé. Még rendesen folyt a munka, a Szent István Otthonban nemcsak színi előadások voltak, de ismeretterjesztő és hitbuzgalmi előadások is. Ennek nyomán 1939-ben 1400 katolikus végezte el a húsvéti gyónását. Ekkor az egyházközség létszáma mintegy 3000 volt, Csabacsüdön pedig 300. A Szent Cecília Egylet az egyházi zenekultúra terén jeleskedett, gazdagítva az egész népet, minden embert.

1940-ben visszakerült Észak-Erdély, így egyházközségünk újra kapcsolatba került a püspöki székhellyel, Nagyváraddal. Eddig a debreceni kormányzósághoz tartoztunk. Nagy öröm volt ez. Talán az utolsó a sok nélkülözést hozó világégés előtt.

1944-ben az események nyugtalanságban tartották az embereket. A csapatmozgásoktól felbolygatott községben sokan menekülésre gondoltak. Mi lesz? Senki sem tudta. Október 6-án az orosz csapatok bevonultak Szarvasra.

Az egyházközségnek első gondja volt, hogy az iskolák a lehető leghamarabb működjenek. A nyugodt, higgadt munka a legjobb nevelő. Ha van iskola, látszik, érdemes dolgozni. A plébánián gépjavító műhely és laktanya lett, a temetőkben autók és lovak, a katonák a fákat eltüzelték.

A konszolidáció nem volt egyértelmű. A földreformmal kapcsolatban szinte komikus, hogy az elvett egyházi földekért csereingatlant az ország másik részében jelöltek ki. Ki tudja milyen megfontolással?
A plébános 1947-ben még az iskola fejlesztésére gondol, sikerrel, új státuszt hoz létre.

A "fordulat éve" után

A Szarvasi Egyházközség életében is nagy fordulatot hozott az 1948-as esztendő. Ezt a nép még nem érzékelte, de a vigyázó szemek fátyolosak lettek a jövő miatti aggódástól. Az 1948-as esztendő az iskolák államosításának éve. Idézek a História Domusból: "... hogy mit jelent, a jövő fogja megmutatni". Most már látjuk.

Mennyi fáradság, mennyi áldozat, buzgó törekvés hozta létre a katolikus iskolákat, hogy Isten szeretetében élő, családszerető, komoly felfogású embereket neveljen. Nem csak a tudás, hanem a teljes embereszmény volt ezen iskolák vezető gondolata. A tettek és elhatározások a lélek mélyén születnek, lesz-e a helyes elhatározáshoz irány és erély majd a lelkekben? - Hát igen, államosították az iskolákat.

A Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének Országos Intézőbizottsága által a miniszterhez írt levélből idézek: "Utoljára Hitler járt ezen az úton. A magyar katolikus szülői társadalom értetlenül áll szemben azzal a rövidlátással, amely három évvel a hitleri csőd után ismét eme halálos méreg után nyúl." (1948)

Idézet az 1948-as Püspökkari körlevélből: "Az állami iskola-monopólium behozatala után az állami iskolát semmi nem menti meg attól, hogy a pártpolitika és a materializmus, hitközöny melegágyává süllyedjen. - Alapgondolat volt, hogy a családi és iskolai nevelés közt törés ne legyen. Most a természetjog ellenében mintha egyenesen erre a törésre törnének. Pedig nálunk még a legegyházgyűlölőbb hitleri erőszak sem vette el az Egyháztól az ő iskoláit és az iskolaállítási jogot."
A következő lépés volt Ortutay minisztersége alatt a fakultatív hitoktatás bevezetése. Ez alkalmat adott arra, hogy megfélemlítéssel, megszégyenítéssel egyre kisebb számra szorítsák le a hittanosok számát. Nem volt ritka, hogy az iskolában felállították a hittanosokat, és a többiek előtt megszégyenítették őket. Ezek nagyon fájdalmas dolgok. Nagyon mélyen ivódtak be az emberek tudatvilágába. Ez a történelemnek azon része, amely a mélyben érik. Egy megfélemlített ember nem tud szabadon dönteni.

Mivel Szarvason is voltak szerzetesnővérek, akik a legszegényebb negyed iskolájában tanítottak, meg kell emlékezni a szerzetesrendek feloszlatásáról is. Pár óra alatt kellett elhagyni a házaikat, egy kis táskával. Tanárok, betegápolók, tanítók, szegénygondozók az utcára kerültek, illetve internálták őket. Ebben a kényszerhelyzetben történt a Püspöki Kar és az állam közötti megállapodás. Nyolc iskolát kapott vissza az egyház, de - pl. a debrecenit csak részben és felszerelés nélkül.

Ebben az időben adta ki a Püspöki Kar az ún. hűségnyilatkozatot, amelyet előzőleg egyeztetett az illetékes állami szervekkel. Ezzel történt egy nagyon érdekes dolog. A bevezetőben az egyik szövegrész így szerepelt: "annak az államnak, ahol élünk, kötelességteljesítő polgárai legyünk, annak törvényeit tartsuk be, mert azok Isten törvényeinek megtagadására nem köteleznek..." Igen ám, de az eredeti szövegben nem a "mert" szócska, hanem az "amíg" szócska szerepelt. Amikor a sajtóban megjelent, a püspökök megdöbbenve látták a hamisítást.

Sok egyházához hű papot bebörtönöztek, elítéltek, vagy csak egyszerűen internáltak. Voltak, akik rejtélyes körülmények között meghaltak. (Lásd: Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és vöröscsillag árnyékában I-II-III. kötet Lámpás Kiadó)

A nép nem is nagyon értette a körülötte és a vele történő dolgokat. Az iskolák államosításával elvették a Szent István Otthont is, ezt a plébános megfellebbezte, de használni már nem tudta az egyházközösség.

Az egyesületeket is feloszlatták, és lehetetlenné volt téve az egykor szokásos színi előadások megtartása és az egyesületi élet is. A Szent István Otthont a Honvédelmi Minisztérium vette birtokába 1952-ben. Mivel ide tisztek jöttek, a templom kertjéből is kisajátítottak 196 négyszögölt, 30 forintos négyszögölönkénti árral, hogy házat építsenek nekik. Aztán a plébániakertet sajátították ki piacnak. Ez különben nagyon rövidlátó elképzelésnek bizonyult. Később a templomkert további részét alakították át közparkká, mivel a szép nagy teret a templom másik oldalán egy nagy betonbérház foglalta el. A hatvanas években a plébánia felajánlotta, hogy a régi plébániát odaadja a községnek, ha egy kicsiny, de használható plébániaépületet épít a templom mellé, a még egyházközség
tulajdonában lévő telken. Szép, kis zsalugáteres terv került papírra, de ezt "városképet
zavaró" kifogással elutasították. A szép nem zavar. Most itt éktelenkedik a városközpontba egyáltalán nem illő vízmű-telephely, és a szépnek egyáltalán nem nevezhető betonépület. A templomkert megszűnésével a templom nagyon "kinn" áll. Környéke nélkülözi a bensőséges hangulatot, és az egykori telekhatárra épült OTP rideg tömbje a mögötte lévő rendezetlen területtel visszatetsző képet kölcsönöz ennek a szebbre érdemes területnek.

Elsőáldozók

1962-ben Fetzer József nyugdíjba ment. 47 évig volt Szarvas plébánosa. Két világháborút ért meg itt, és látnia kellett az egyház felmorzsolására irányuló törekvéseket. Mégis mindent megtett, hogy a templom felszentelésének 150. évfordulóját méltón ünnepelhessék. Ezért a templomot tataroztatni igyekezett, amit siker koronázott.

A vallásellenes propaganda erősen tartotta magát. 1958. július 22-én az MSZMP határozatot hozott a vallásos világnézet elleni eszmei harcról. Megtalálható Mészáros István: Kimaradt tananyag és a Diktatúra és az egyház c. könyveiben. Egyházközségünk életének alakulása eddig és még sokáig nem érthető meg ezek nélkül a propaganda-tényezők nélkül.

A történelmi eseményeket nem lehet azok okaitól elválasztani. A történetírás nem problémátlan dicsérgetés virágkoszorúja, hanem a tanúság okán feltárt indítékok kutatása is.

Már Hitler is egyházellenes harcában legelőször és leginkább a katolikus egyházat vette célba, így volt ez itt is. E sorok írója is azért volt 25 hónapig munkaszolgálatos, mert az Alkotmányban rögzített jogával szeretett volna élni, tudniillik a vallásszabadság jogával.

A legújabb kor kérdései

Ránk köszöntött a rendszerváltás, amit így neveznek. Most mi lesz? Különös színjáték kezdődött. A mélyebben látók óvták a túl lelkesülőket: Vigyázzatok, a mélyben mentek végbe a változások, a lelkekben! A lélek nem kapott táplálékot, egy rövid lejáratú, anyagias gondolkozás-rendszerben él, ne várjatok gyors változást. Építeni nehezebb, mint rombolni. A hitvalló, igaz életet könnyű lerombolni, de újraépíteni? Ehhez egy fél évszázad sem elég, s a mai különös világrohanásban hol vethetünk horgonyt reményeinknek?

A lelkipásztor látja a jó törekvéseket, a jóért megküzdeni akaró buzgóságot, de látja a rendetlenséget, az agresszivitást, a nyomorúságot, a felbomlott családokat, a neveletlen gyermekeket országos méretekben.

Látja az egyház szegénységét, diszkriminációját, és kiutat keres.

Milyen történelmet ír ez a nép? Kire hallgat? Mik az eszményei? Mi a célja? Van-e vezére? Csak olyanok vannak, akik rászedik, csábítják, agitálják, kényszerítik, lefizetik, de van-e, aki hívja, mint anyánk szokott, szeretettel, haza?

Római katolikus plébánosok Szarvason

Lajos János 1788-1790, Szabó Elek 1790-1790, Kriniczky Antal 1790-1794, Furmonn János 1794-1798, Mikovényi József 1798-1799, Bugonits György 1799-1801, Thuránszky József 1801-1802, Szarka György 1802-1829, Huzli Károly 1829-1840, Zimmermann Károly 1840-1843, Lonovics Ferenc 1843-1882, Láhner Ignác 1882, Dinya János 1882-1886, Szirmay László Árpád 1886-1915, Fetzer József 1915-1962, Regős András 1962-1980, Boldvai Antal 1980-1988, Dr.Bányai János 1988-1994, Réthy István 1994 - .

(Benkő László felvétele)

Káplánok (segédlelkészek)

1868-tól napjainkig: Zelinka János, Dóczy János, Dobos Lajos, Gubicza István, Lopussny Gyula, Gahér Mihály. Láhner Ignác, Erdélyi Lajos, Müller Károly, Tarnai Károly, Szőke János, Szemethy Géza, Molnár Kálmán, Serly Viktor, Kovács József, Szirtes Antal, Molnár János, Fetzer József, Zahorai József, Klinghammer Miklós, Betuker Tivadar, Hernály István, Rózsa Jenő, Iványi György, Takácsy Dénes, Nemcsik Lehel, Szvetics Viktor, Dávid Béla, Holecz István, Ópalotai János, Dr. Hosszú László, Drozdrovszky Géza, Marozsi László, Julik János, Réthy István, Varga Béla, Szigeti István, Szujó Antal, Nagy József.